2014. november 7., péntek

Putyin elnök a változásokról a világon és a lehető következményekről

© Fotó: RIA Novosztyi/Vitalij Belouszov


Putyin elnök felszólalásban a Valdáj nemzetközi vitaklub szocsi ülésén arra szólított fel, hogy nem szabad elfelejteni a történelem tanulságait a világrend most végbemenő változásainak tükrében, amelyek lokális konfliktusokkal vagy háborúval fenyegetnek.

Olyan benyomás alakul ki, hogy a hidegháború „győztesei” a saját elképzeléseik szerin akarják átszabdalni a világot. Ezt Putyin orosz elnök jelentette ki, az USA politikáját kommentálva.
Meggyőződését fejezte ki, hogy nem volt szabad szétzúzni a „fékek és ellensúlyok” mechanizmusát, amely oly nehezen alakult ki, olykor kínlódva épült fel az előző évtizedek során.

Putyin szerint ésszerű rekonstrukciót kellett volna elvégezni, az új nemzetközi kapcsolatok rendszeréhez alakítani ki.
- Az USA azonban a hidegháború győztesének nevezte ki magát és véleményem szerint magabiztosan gondolta, hogy erre egyszerűen nincs szükség – fejtette ki az orosz vezető.

Nyugat, ha nem is támogatta, de szemet hunyt a nemzetközi terroristák oroszországi és közép-ázsiai behatolása felett. Ezt Putyin elnök jelentette ki felszólalásában a Valdáj nemzetközi vitaklub konferenciáján.
Szavai szerint az egyoldalú diktátum és a saját sablonjaik ráerőszakolása homlokegyenest ellenkező eredményekhez vezet.
- A konfliktusok rendezése helyett – kiszélesítésük. Szuverén szilárd államok helyén – a káosz növekvő térnyerése – mondotta.
Nyugat beavatkozása Líbiát a szétesés határához juttatta, ez az ország a terroristák gyakorló terepe lett.

A szankciók aláássák a világkereskedelem alapjait, a WTO szabályait, a magántulajdon sérthetetlenségének elvét és megingatják a globalizáció liberális modelljét. Ezt Putyin elnök jelentette ki.
- A szankciókkal az elszigeteltség felé próbálnak tolni minket, de nekünk nem áll szándékunkban elzárkózni a világtól – jegyezte meg a Valdáji fórumon.

Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország nem érzi sértve magát a politikailag motivált gazdasági szankciók miatt, és nem áll szándékában könnyítést kérni Nyugattól.
Az elnök azt is kijelentette, hogy Oroszország aktivizálódó együttműködése partnereivel az ázsiai országokból nem azt jelenti, hogy az ország elfordulna Európától.

Az USA-nak mindegy, ki foglalja el a Szovjetunió, mint a fő ellenfél, helyét.
Akár Irán lesz ez, mint a nukleáris technológiákra áhítozó ország, akár Kína, mint a világ első számú gazdasága, akár Oroszország, mint nukleáris szuperhatalom. Ezt Vlagyimir Putyin elnök jelentette ki.
Szavai szerint most újra megnyilvánulnak a világ szétdarabolásának, az ellenségkép kialakításának próbálkozásai, amint ez a hidegháború éveiben volt. 

Oroszország prioritásai a demokrácia és a nyitott gazdaság intézményeinek tökéletesítése – ezt Vlagyimir Putyin elnök jelentette ki.
Szavai szerint Oroszország aktívan tevékenykedik kollegáival az Eurázsiai gazdasági szövetségen, a Sanghaji Együttműködési Szervezeten, a BRICS-en belül és más partnereivel.
- Ez az államok közötti kapcsolatok fejlesztésére irányul, és nem az elkülönülésre – mutatott rá Putyin.
Putyin azt is kijelentette, hogy Oroszország nem próbálja visszaállítani a birodalmat, nem tör szomszédjai szuverenitása ellen és nem tart igényt különleges helyzetre a világon.
- Tiszteletben tartva mások érdekeit egyszerűen azt akarjuk, hogy a mi érdekeinkkel is számoljanak és a mi állásfoglalásunkat is tartsák tiszteletben – mondotta az orosz vezető.

Csak zsákutcába vezet az a próbálkozás, hogy erőszakkal oldják meg a szituációt Ukrajna délkeleti részén. Ezt a véleményt Vlagyimir Putyin orosz elnök fejtette ki a Valdaj klub ülésén.
Szavai szerint csak a háború megszüntetése után lehet beszélni a párbeszéd felújításáról Kijev és a Donyecki medence között.
Az elnök aláhízta, hogy Oroszország a minszki megállapodás maradéktalan betartásáért száll síkra az összes fél – mind a felkelők, mind a kormányerők által.
Putyin megjegyezte, hogy az egyik kulcsprobléma Kijev vonakodása a probléma tárgyalásos úton való megoldásával szemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.