2015. január 4., vasárnap

Kamuszagú a száz dollárból a barátainak ételt vásárló hajléktalan története


December 22. óta már több mint 29 millióan látták a “Hogyan költ el száz dollárt egy hajléktalan férfi?” című videót a Youtube-on, amiről itt írtunk.





A videót a korábban átverésekkel foglalkozó Josh Paler Lin töltötte fel, így akár eleve is gyanús lehetett volna. A CBS Los Angeles-i stúdiójának híradója utána is járt a sztorinak, ami körül egyre több dolog bűzlik:

  • a szemtanúk szerint a videóban elhangzó állításokkal szemben a főszereplő, Thomasként hivatkozott hajléktalan és Lin ismerték egymást;
  • ráadásul együtt is működtek, vagyis az egész megrendezett volt;
  • például látták “Thomast” beülni Lin kocsijába;
  • ami már csak azért is valószínű, mert a bolt, amiben a videó szerint elköltötte az “ismeretlentől” kapott száz dollárt, 34 percnyi gyalogútra van az első jelenet helyszínétől;
  • ráadásul útközben több, olcsóbb szupermarket is van.
És hogy miért csinálna bárki ilyet? A hírnéven túl rengeteg pénzért. Lin adománygyűjtésbe kezdett “Thomas” javára, eddig 130 ezer dollár jött össze. És a 29 millió megtekintés után is lehet már kb hatvanezer dollárnyi (cirka 16 millió forint) bevétele.
A CBS híradójánál amúgy jelentkezett “Thomas” testvére is, akitől két dolgot tudtak meg:
  • Thomas valójában Kenny;
  • Thomas valójában nem hajléktalan, hanem 150 ezer dollárt örökölt nyáron elhunyt szüleitől.
(Via CBS)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.