2015. február 20., péntek

David Wilcock - Titkos űrprogram, és Naprendszerünk 5 millió éves történelme


Az elmúlt négy hónapban tudásunk a titkos űrprogramról legalább megnégyszereződött, köszönhetően az új bennfentesek érkezésének.

Hatalmas mennyiségű tudattágító információ

A földönkívüliek több millió éve látogatják a Földet, és le is telepedtek itt.

Funkcionális portálok léteztek a Földön, természetesek és mesterségesek, melyek lehetővé tették, hogy a földönkívüliek meglátogassák a földi embereket különböző időpontokban. Ezek a legendák azóta mítosszá váltak, mint például a "tündérgyűrűk" jelensége.

Az embernek szövetségesei voltak különböző földönkívüli csoportok évezredekig, de egészen a 20. századig ez csak egy egyirányú utca volt. Ők jártak nálunk, de dem vittek bennünket haza.

A németek voltak az elsők, akik titokban kifejlesztették az űrutazási képességet az 1930-as évek kezdetén, köszönhetően részben egy újonnan kötött szövetségnek bizonyos földönkívüli csoportokkal, akiket a legtöbben nagyon negatívnak tartanak.

Miután a németek rájöttek, hogy miféle szomszédok voltak, a legkeményebb srác mellé akartak állni a blokkban a védelem kedvéért.




5 millió évnyi történelem

Túl a korai erőfeszítésen az emberiség első kézből fedezte fel a hihetetlen titkot: A Naprendszerünket már többször gyarmatosították földönkívüli csoportok legalább az elmúlt 5 millió év során.

Ezek a legrégebbi csoportok voltak a legfejlettebbek, és elérték az elképesztő 20 méteres magasságot.

Ez nem csak valami, amit elmondtak, hanem olyasvalami, amit kimenve meg tudtunk nézni azzal a technológiával, amit kaptunk.

Naprendszerünk tele van az ősi népek, az úgynevezett "Progenitorok" romjaival.

Elsősorban a holdak, aszteroidák felszíne alatt építkeztek a saját védelmük érdekében, az ellenségeik, és természetesen a kozmikus események ellen.

A magasan fejlett ősi technológia elképesztő  gazdagságát látjuk mindenhol, ahova nézünk. Ez korunk egyik nagy titka.

Az "Illuminátusok" azt állítják, hogy ezen csoportok egyikének leszármazottai

Egyre több ember ismeri fel, hogy valóban létezik egy erősvilágméretűcsoport, amely magát az Illuminátusoknak nevezi.

Vitathatatlanul a legnagyobb titka az Illuminátusoknak, hogy ők bizonyos földönkívüli emberi csoportok leszármazottainak tartják magukat, akik viszonylag nem olyan régen érkeztek.

Eredetileg az ő leszármazottaik voltak az óriások - a tudásunk ebben a témában exponenciálisan növekszik az internetnek köszönhetően.

A bizonyítékok mennyisége az óriási csontvázakról - kezdve a 2,7 méteres csoporttól egy 3,6 méter, és egy 7,5-9 méter magas csoportig - igen jelentős.

Ezek nagy részét elnyomták ezen titkos szervezet érdekében, hogy elrejtsék valódi természetüket a nyilvánosság elől.

Azonban köszönhetően egy sor új kiszivárogtatásnak, sokat tanulunk.

Nagyon elfoglaltak voltunk

Ez egy nagyon izgalmas időszak volt. Évek teltek el újabb bennfentesek, és bármilyen jelentősebb információ nélkül.

Mindig nagy mennyiségű információt tartottam meg, mely nem nyilvános, hogy felmérjem, ki rendelkezik valós adatokkal, és ki az, aki csak az online olvasottakból, vagy másoktól hallottakból készít összeállítást.

Sajnos az emberek folyamatos számban teszik ezt, többek közt jelenleg is, de néhányan közülük elég meggyőzőek.

Azonban ha valaki elkezdi ugyanazokat a dolgokat mondani öt másik embertől függetlenül, melyeket soha nem publikáltak, az megragadja a figyelmünket.

Amint egy újabb bennfentes tűnik fel, egy kiterjedt átvilágítási folyamaton megy keresztül, mert mindig sürgősnek érezzük, hogy minél több információt tudjunk meg tőlük a lehető leggyorsabban. Tehát a videó munkához szükséges lázas tanulás és a bennfentes információk befogadása közepette nagyon elfoglaltak voltunk. Egyetlen perc sem veszett kárba.

Naprendszerünk gyarmatosításának 5 millió éves történelme

Drámai új bennfentes vallomások a legmagasabb szintű bizalmas világból végre fényt deríthetnek a legnagyobb titkokra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, és hogyan kerültünk ide.

18 év alatt az internet közismert személyisége David Wilcock rendkívüli kapcsolatokat épített ki bennfentesekkel, köztük olyanokkal is, akik több évig dolgoztak a bolygón kívül a "Titkos Űrprogramban".

Több különböző beszámoló összekapcsolása segítségével, együtt az Egy Törvénye sorozatban feltárt történelemmel most először lehetőség van arra, hogy rekonstruáljuk Naprendszerünk gyarmatosítását.

Naprendszerünk az Óriások börtöne

Az amerikai Titkos Űrprogram bennfentes forrásai szerint az Óriásokat (a Tikos Űrprogramban Progenitoroknak nevezik) 5 millió évvel ezelőtt a börtön Naprendszerünkbe küldték mint egy bűnöző (pszichopata vagyszociopata) fajt, akik elérték a 23-30 méteres magasságot is.

Az Óriások letelepdtek Naprednszerünk Tiamat nevű bolygóján (amely elpusztult és aszteroidákká vált az Óriások elleni külső támadás során). Az Óriások a Naprendszer bolygóinak üreges holdjain is éltek. A Szaturnusz gyűrűi egy Óriás üveg lakógyűrű összetört maradványai, mely megduplázódott, mint egy planetáris frekvencia fegyver, melyet az Óriások más bolygók ellen használhattak az egész galaxisban (és az univerzumban).

David forrásai szerint Naprendszerünk holdjain olyan méretű épületek és bázisok vannak, melyeket úgy tűnik, hogy a 23-30 méter magas lények számára terveztek. Hasonlóképpen a Szaturnusz gyűrűi olyan bútorokat és technológiákat tartalmaznak, melyeket úgy tűnik, hogy valóban ilyen magas lényeknek terveztek, ezzel megerősítve ezt a hipotézist.

Amikor az Óriás civilizációt végül a Naprendszeren kívülről megtámadták, Tiamat elpusztult, a lakott holdakat evakuálták, és az Óriások visszaszorultak a Marsra (amelyik a Tiamat holdja volt) és a Földre a Holdat használva menekülési járműként.

A Titkos Űrprogram informátorai szerint a Hold belső lakóterei súlyosan megsérültek a Tiamatról történt menekülés során. Az Óriások ezután üveg dómokat építettek a Hold felszínén, és ott laktak.

Ekkorra az Óriások visszafejlődtek 3,6-11 méter magas fajjá, és elkezdtek betelepülni a Holdról a Földre az észak-afrikai térségben.

David forrásai szerint az Óriások, akik lejöttek a Földre a Hold bázisaikról a "Bukott Angyalok", köztük parancsnokaik, a történelmi Lucifer és Sátán. Az Óriások kegyetlen, kannibál telepesek voltak, és hamarosan a Föld és az emberiség védelmezőinek ellencsapását váltották ki a Naprendszeren kívülről.

A Szahara sivatag David forrásai szerint egy űrtámadás nyomait viseli, mely elpusztította az Óriások települését Észak-Afrikában, és az üvegkupolákat a Hold felszínén. Az egyiptomi Homo Capensis nyúlt koponyájú fáraói az Óriások leszármazottai, akik a támadás túlélői voltak a Nílus-felvidéken, mint egy megmaradt Óriás Naprendszer előörs a Földön és a Holdon.

Bizonytalan, hogy az Óriások, bár méretük lecsökkent, domináns emberi faj maradt-e a Marson, a Tiamat holdján, ahol a mai napig vannak, mint Homo Martis Terris, a marsi ember.

Az Óriások az értesülések szerint fehér bőrűek voltak vörös hajjal. A beszámolók szerint ugyanez jellemzi a marsi női embereket. Nekik is egyformán fehér a bőrük, és vörös a hajuk a Titkos Űrprogram informátorai szerint.

David szerint az Óriások, mint nép gyarmatosították Észak- és Dél-Amerikát. Észak-Amerikában Óriás csontvázak kerültek elő Ohioban a Nagy Kígyó-halom (1), és más halmok környékén. Több felfedezett Óriás csontvázra van példa, bár van egy Szabadkőműves titkos társaság összeesküvés, hogy elrejtsék ezeket a csontvázakat. A Smithsonian Intézet azzal a céllal jött létre, hogy kurátora legyen az Óriás csontoknak és régészetnek, kvázi titkos módon.

Ezek az megnyúlt ősi koponyák nem emberiek - Sokasodnak a bizonyítékok, hogy egy idegen faj létezett a Földön - http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/01/ezek-az-megnyult-osi-koponyak-nem.html#.VOYa3diHOXc

Az Óriások a legmagasabb rangú Összeesküvés, a depopulációs program és a végjáték irányítói

David Wilcock és Dr. Edward Spencer is egyetértett abban, hogy az Óriások leszármazottai (esetleg Homo Capensis) a legmagasabb rangú Összeesküvés, és ők az eltitkolt irányítói a jelenlegi depopulációs programnak, hogy elnéptelenítsék a Homo Sapiens bolygóját egy terv segítségével, többek közt nukleáris sugárzással, környezeti hadviseléssel, GMO-kkal, Chemtrailekkel, vakcinákon keresztüli biológiai hadviseléssel, háborúkkal és más módon körülbelül 500 millió főre a jelenlegi 7 milliárd helyett.

Az Óriások végjátéka: összeomlás és Óriás új világ?

David szerint az Óriás végjáték úgy tűnik, hogy a Homo Sapiens civilizáció látszólagos összeomlásának kezelése (együtt a földi ökológia nagy részének összeomlásával), ezzel funkcionálisan kiirtani a Homo Sapienst, és száműzni az emberiség maradékát egy lecsökkent rabszolga állapotba. Az egyik terv lehet, hogy újra benépesítik a Földet marsi kolóniákkal és marsi emberekkel egy robosztusabb Óriás DNS-el.

Az Óriások végjátéka, pozitív idővonal és Egységtudat

Ha David Wilcock értelmezése az Óriások végjátékáról helyes, az Óriások kísérlete, hogy egy faji szintű népirtást kövessenek el a Homo Sapiens ellen, egy pozitív jövőegyenlet mentén fogják megkísérelni.

Pozitív jövő = Pozitív idővonal + Egységtudat

Vagyis az Óriások végjátéka a Homo Sapiens tömeges megsemmisítését foglalja magában, esetleg egy előzetes katasztrofális holografikus idővonal ("Kettősségtudat") keretében, amelyen a Föld téridő hologramja áthalad. Nagyon valószínűtlen, hogy a Homo Sapiens tömeges kihalása be fog következni a jelenlegi pozitív idővonalon, mely "Mi vagyunk" egységtudat alatt működik.

Mint egy stratégia, az Óriások leszármazottai, akik megpróbálják kezelni a végjátékot (akik David szerint magukra, mint az "Illuminátusokra" gondolnak), átvettek egy pszichológiai hadviselés dezinformációs stratégiát, hogy a Homo Sapiens azt gondolja, hogy egy katasztrofális, és nem egy pozitív idővonalon van, a hamis támadások módszerén keresztül, azt a látszatot keltve, hogy a Homo Sapiens ökológia, pénzügy, kormányzat és egészségügy darabokra hullik, bizonyos rejtett technológiák segítségével (a "Rejtett háború").

2012 december 21-e óta egy új pozitív holografikus idővonal, az Egységtudat ("Egyek vagyunk") váltotta fel a régi katasztrofális idővonalat, melyet a Kettősségtudat (Én nyerek, te vesztesz") szabályozott.

(1) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Kígyó-halom


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.