2015. március 8., vasárnap

Ezért hagyja el az országot a magyar színész! Kertelés nélkül elmondta a véleményét

"Semmilyen formában nem képzelem el itthon a jövőmet, alig várom, hogy a gyerekek nagyobbak legyenek, és mehessünk. Egyelőre nem tudok konkrét országot vagy várost, az biztos, hogy nem London és nem amerika, meglátjuk. A lényeg, hogy olyan helyre akarok menni, ahol boldogok az emberek és ahol én magam is az tudok lenni"

Hujber Ferenc a Frizbi műsorában mesélt péntek este.


Hujber Ferenc a péntek esti Frizbi vendége volt, ahol Hajdú Péterrel beszélgetett az elmúlt nehéz időszakról - és egyebek közt azt is elárulta, mennyire várja már, hogy végre elhagyhassa az országot.


Mint ismeretes, a 40 éves színművész múlt év december 31-én került kórházba, oda még önként vonult be, elmondása szerint azért, hogy kicsit felerősödjön az új évre, és újult erővel vághasson majd neki az előadásoknak. Ám néhány nappal később összeomlott a keringése, kétszer újra kellett éleszteni.

Kétszer is meghalt

A műsorban elmondta, rémálomnak tűnt számára a halálközeli élmény: minden olyan dolog, amit rosszul csinált az életben, felnagyítva ott lebegett előtte, kiégett tájat látott és sárkányokat - még most is előtte vannak a képek, ha behunyja a szemét.
Ugyanakkor most, márciusban már úgy érzi, jó úton halad a felépüléssel, testileg és lelkileg is, bár a stressz, a mindennapok nyomasztó érzésétől még mindig nehezen tud szabadulni. Ráadásul kisebbik gyermeke - a kislány tavaly októberben született - annyira lefoglalja a feleségét, hogy magányosnak érzi magát a családban.
- Nekem nagyon nagy szükségem van beszélgetésekre, és most hiányzik a feleségem, mert őt a gyereknevelés nagyon lefoglalja, maximum egy puszit tudok neki adni esténként, amikor hazaérek, pedig korábban vele szoktam mindent megbeszélni, ám ezek most ezek egy éve elmaradnak - osztotta meg a tévénézőkkel a sztár.

Külföldre akar menni

Mindehhez pedig azt is hozzáfűzte, alig várja már, hogy a kicsi is legalább egy éves legyen, mert akkor fogja a családot, és elmennek valahova külföldre.
- Semmilyen formában nem képzelem el itthon a jövőmet, alig várom, hogy a gyerekek nagyobbak legyenek, és mehessünk. Egyelőre nem tudok konkrét országot vagy várost, az biztos, hogy nem London és nem amerika, meglátjuk. A lényeg, hogy olyan helyre akarok menni, ahol boldogok az emberek és ahol én magam is az tudok lenni - mondta.

Azt is hozzátette, bár hisz az országban és az emberekben, de szerinte fel kellene végre ébredniük, hogy ne azok legyenek többségben, akik acsarkodnak egymással. Úgy gondolja, sokan vannak olyanok, akik jót akarnak az országnak, de ők a szelidek, és most a szelideknek nem az a sorsa, hogy örököljék a földet, most az agresszívok vannak hatalmon.
Fotó: TV2/Frizbi
Forrás: Femina.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.