2015. május 31., vasárnap

Pénzügyi újraindítás jön? A kínai valuta közeledik a tartalék státuszhoz


A világ most készül fel egy új globális valóságra, melynek óriási hatásai lesznek: a kínai jüan közel áll ahhoz, hogy globális tartalékvalutaként ismerjék el.

Az idők változását jelzi, hogy az IMF lényegében visszautasította az amerikai árfolyam manipulációs vádakat, és ehelyett azt állítják, hogy a kínai valuta "már nem alulértékelt" - lényegében megadva a jóváhagyást, amit sokan úgy jellemeznek, mint a világvaluta érlelődését.

A kínai jüan valuta, amelyet feltételezhetően Washington már régóta manipulált, többé " már nem alulértékelt", - mondta a Nemzetközi Valutaalap kedden. (1)

A jüan, más nevén renminbi értéke évek óta feszültségek forrása Kína legnagyobb kereskedelmi partnerei között - élükön az Egyesült Államokkal - , akik azzal vádolták Pekinget, hogy mesterségesen alacsonyan tartja az árfolyamát, hogy a kínai exportőröknek tisztességtelen előnyt biztosítson, melyet Peking tagadott.
"Értékelésünk jelenleg az, hogy a jelentős tényleges effektív felértékelődés az elmúlt években olyan szintre hozta az árfolyamot, hogy már nem alul értékelt," - mondta az IMF egy nyilatkozatában egy Kínában folytatott konzultációs misszió után.
A kínai deviza státuszával szembeni régi amerikai ellenkezés volt az oka az IMF döntésének, ami a legnagyobb akadály a világ tartalékvaluta státusz útjában. Ez a hír egy hatalmas lépéssel hozza közelebb Kínát, hogy belépjen a valuták globális színterére, és jelent új pénzügyi normákat az amerikaiak számára, ahogy arról a SHTFplan korábban beszámolt. (2)

A döntés a globális erőviszonyokban történt jelentős elmozdulást támasztja alá - kétségtelen, hogy alapjaiban komoly repedések láthatók - , ahogy az amerikai olajdollár elvesztette potenciáját, mint a világ tartalékvaluta egyeduralkodója.

Az USA szövetségeseit könnyedén megnyerték, hogy ismerjék el Kínát, és kössenek partneri megállapodást az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankjukkal, ami a pénzügyek egy új korszakát jelzi a globalizáció keretében. Az új pénznemet rögzíteni fogják egy globális valutakosárban, aminek Kína is része.





Hogyan fog kinézni ez az új valuta, és hogy fog valósággá válni?

Egy bányászati vállalat vezetője fényt derített az arany színfalak mögött történő manipulálására, hogy alulértékeljék, ami arra késztette Kínát, hogy gyors ütemben halmozzon fel aranyat úgy, hogy az amerikai tartalékokkal megegyező mennyiségre tegyen szert.
"Azt hiszem, a pénzügyi ipar újraindítása következik...
Azt hiszem, hogy Kínának jelenleg tudatosan engedi az amerikai kormány az arany felhalmozását... Úgy gondolom, hogy Kínának legalább ugyanannyival kell rendelkeznie, mint amennyit az USA birtokol azelőtt, hogy ez az újraindítás megtörténik. Azt gondolom, hogy van valamiféle megállapodás, amit az összes központi bank között kötöttek a színfalak mögött, és ez az oka, amiért a kormányokat látjuk, hogy felhalmozzák a nemesfémeket.
Azt hiszem, hogy lesz valamilyen új valuta, amit fedezettel hoznak létre... és lehet, hogy nem közvetlenül nemesfém fedezete lesz, hanem a devizák valamiféle keveréke, ez lehet az SDR (Különleges Lehívási Jogok) (3), vagy valamiféle mechanizmus, azt gondolom, hogy efelé tartunk." - Keith Neumeyer, a First Majestic Silver Corp. bányászati vállalat ügyvezetője

Ez gyökeresn átalakíthatja azokat a normákat, amihez az amerikaiak és más nyugati országok már hozzászoktak.


Forrás: Új Világtudat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.